Két nap Gértával
2010.03.13. 22:08
Első nap (péntek)
Hát igen...megszerveztük Grétával hogy nála töltöm a pénteki és szombati napot. Alig vártam már, hogy vége legyen a sulinak pénteken, hogy elmenjünk előbb hozzánk, felkaphassam a cuccomat, és spuri Grétához. De cseppet sem történt ez ilyen könnyen. A kajálással siettünk, hogy minnél több időt tölthessül hülyüléssel. -mint általában- Szóval kaja megvolt, kapát, táska felkap és irány a Polgárlak. Az avasról le 35-ös busszal, aztán felszállás az 1-es villamosra. Gréta villamosszűz, mert egész eddigi életében összesen 1 megállót utazott villamossal, úgyhogy ez neki egy igazi élmény volt. Felszálltunk, leültünk -mert volt akkora mázlink-, és Gréta első mondata: „ez mindig így zúg?”. Megnyugtattam, hogy ez teljesen normális. Összesen 14 megálló a LÁEV a Centrumtól. Már csak 3 megálló kellett amikor megcsörrent a telefonom. Apu hívott. Megkért, hogy hozzam el a gyógyszer receptjét az orvosától. Csakhogy az 5 megállóval visszább volt...hát egy kicsit ideges lettem de elmentünk érte majd egy idő után végre megérkeztünk a Nyár utca 27. számhoz. Gyorsan összepakoltam a cuccomat, addig Gréta elbeszélgetett a két húgommal, és megállapíotta Gréta, hogy még nem látta a Moulin Rouget, mert épp az ment az HBO-n. Aztán fájdalmas búcsúval elváltunk húgaimtól, és a villamosmegálló felé vettük az irányt. A villamos hamar jött, úgyhogy a Búza térről 15 órakkor induló barcikai gyorsat elértük és elég hamar emegérkeztünk a célállomáshoz, a Kozáklakba. :D
Se-Se, Nem DEMO
Mit csináltunk Grétával annyi ideig? Igazából semmi különöset... makkaóztunk -rengetet- és kisegítettem őt írói válságából. A Nem DEMO-ban segítettem neki 2 jelenetben is, és így csodálatos megtiszteltetés ért...teljesjogú íróvá nyilvánított. Valamint elkezdtünk egy új könyvet melynek még nincs címe...az ideiglenes elnevezése a se-se, ugyanis: matematikából tanultuk a függvények parítását, hogy lehet egy függvény páros és páratlan. Mi matekon Grétával úgy rövídítettük, ha egyik sem volt, hogy se-se (se nem páros, se nem páratlan), és mivel ez a könyv se nem DEMO se nem Actions ezért ennek a rövidítése a se-se. :D
A rejtélyes telefonáló
Ki az az idióta aki éjfál után hívja fel ismerősét? Hát én elmondom. Az aki minket felhívott kb. éjfél után 10 perccel, rejtett számmal. Természetesen, mi még ébren voltunk, ahogy egy pizsamapartyhoz illik. Kb. fél 2 körül feküdhettünk le, de akkor is azért mert már muszály volt. A nappaliban aludtunk ketten egy kihúzható kanapén. Ennek is megvan a saját kis története: Először egy felfújhatós matracon aludtam volne de elromlott a kompresszor úgyhogy ez a terv füstbe ment. Lenne egy pár tippem, hogy ki lehetett az, de nem mondok neveket...:D
TV
Eszméletlen! Alig néztünk TV-t! Ilyen is ritkán van. Pedig azt beszéltük, hogy milyen jó lesz majd együtt filmet nézni. De így sokkal jobban alakult. Ráadásul mivel a nappaliban aludtunk simán elcsábíthatott volna minket, de mégsem. Viszont amikor gépeztünk be volt kapcsolva a TV, de nem mi néztük. Leültünk a kanapéra ismét belekezdtünk egy makkaópartiba. A kanapé mellett volt egy csomag keksz és mivel hozzám volt közelebb ezért többször is megkért Gréta, hogy dobjam meg egy keksszel. A TV a Viva csatornán volt, és épp a Sexy vagy Nem ment. Hülyeségből azt mondtam: „Ha most reklám következik akkor megdobom Grétát még egy keksszel” és reklám jött úgyhogy még tartozom neki.
Kártyavár
Olyan sokat makkaóztunk, hogy már kínunkban kártyavárat kezdtünk építeni. Az első 3-4 próbálkozás nem ment mert párszor leborítottam, de aztán már nagyon profin megcsináltuk 30 lapból, egy 4 emeletest, valamint elgondolkoztunk azon, hogy ezt miért hívják kártyavárnak... ez egyáltalán nem hasonlít egy várra! Ez inkább egy kártya háromszög. :D
Összegzés: két nap Grétával tök király volt. (makkaóból ered) Alig várom a következő pizsamaparty-t
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek