A hosszú út
2010.04.02. 18:59
Öszintén szólva már napok óta vártam, hogy végre itt legyen a húsvéti szünet, mert anyunak a barátnőjéhez utaztunk Söptére. (Söpte Szombathelytől, pár kilóméterre van) Pénteken még anyával utolsó bevásárlásra indultunk. Miután mindent beszereztünk a vonatúthoz, gyorsan hazamentünk bepakolni a bőröndöt. Későn feküdtem le, mint általában az utazások előtt. Reggel korán keltünk, és a vonatunk 6:34-kor indult. Már elmentünk a 6. vágányra -mert onnan indult- amikor meghallottunk a 7. vágányról jövő biztonságiőrt, hogy a másik vonat -nem az amivel mi mentünk-, nem közlekedik visszafelé. Ennek is volt oka de azt még nem tudtuk. Egyre többengyűltek össze egy bizonyos helyre. Mi nem mentünk oda, mert a mi vonatunk pillanatok alatt beérkezhetett, de emssziről islátszott, hogy valaki mozog a vonat alatt. Elkezdtünk találgatni, hogy ki lehet. Egy ember aki csak vizsgálódik, vagy egy ember aki beesett ésutolsó perceit éli. Nagyon reménykedtünk, hogy az első az de egyre jobban kételkedtünk ebben, amikor láttuk, hogy vörös foltos a felsője. Amikor egyre több rendőr gyűlt oda akkor már szinte biztosak lehettünk abban hogy baleset történt, és a rohammentő is csak szépségtapasz volt ezen az eseményen. Kb. 15 percen keresztül bámulták rengetegen a szerencsétlen embert és senki nem volt hajlandó segíteni neki. Mi viszont már felszántunk a vonatra, anya csinált fényképezővel néhány képet, majd elindult a vonat. 2 átszállással érkeztünk el Szombathelyig. Budapesten vettük fel anya barátnőjének a régi férjének a lányát majd úgy 4 óra múlva megérkeztünk a célállomáshoz. Az egész út 7 óra volt kb. Itt sokat bamázok, a kis Bendzsóval, aki még csak 4 hónapos. Már többször is sikerült elaltatnom. Már arra is próbltak rávenni a szülei, hogy maradjak itt bébiszitternek :D. Már voltunk Ausztriában egy O betűs városnak a hatalmas vásárán, ahol kaptamkulcstartót, mobildíszt és még sok mást, valmint még elmentünk egy várhoz. A vár alatt volt egy nagy szakadék, gyönyörű panorámával. Ma megyünk délután bejárni szombathelyet. Aminek még nagyon örülök, hogy Böbikétől rengeteg ruhát kaptam ajándékba nyárra:D.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek